Balatonföldvár
Balatonföldvár Somogy megye északi részén, egy, a tóra nyíló völgyben, a Balaton déli partján fekszik. A 2300 állandó lakosú város, a Balaton-part egyik legrendezettebb, parkokkal és virágokkal díszített üdülőhelye.
Balatonföldvár történetének fontos emléke a vaskorban emelt földvár, a hely névadója. A régészeti leletek szerint az Kr. e. IV. században kelták éltek e vidéken, délről földsánc, északról a Magaspart szakadéka és a tó védte erősségüket. A XVIII-XIX. században Földvár-puszta néven jelezték a térképen, és a Széchenyi-család birtokainak része volt. A család háziorvosának, dr. Korányi Frigyes professzornak rábeszélésére határozták el, hogy a gyönyörű, lakatlan területen fürdőtelepet létesítenek. Az ötletet Külső-Somogy legszebb völgyének vonzereje és a kedvező természeti viszonyok adták. Az első szálloda 1895-ben épült fel, a fürdőtelep hivatalos megnyitására 1896-ban került sor, településünk ez óta viseli a Balatonföldvár nevet. Ebben az időben már több mint 40 csodaszép villa gyönyörködtette a vendégeket. Balatonföldvár pompás környezete Spúr István uradalmi mérnök és Schilhán József uradalmi kertész munkáját dicséri. Ekkor építették meg a hajókikötőt. Az 1200 méter hosszú, platánfákkal övezett parti sétányt, amely ma a Kvassay-sétány nevet viseli, az 1900-as évek legelején adták át. Balatonföldvár századfordulón épített villái patinás hangulatot árasztanak, közülük 47 helyi védelem alatt áll. A legrégibb épületek a Petőfi utcában láthatók. Az utca első épülete, egykor Rákosi Jenő villája, ma a Városháza. Tovább haladva, a Petőfi utcában találjuk Bajor Gizinek, a nemzet színésznőjének egykori nyaralóját; a város legkülönlegesebb épületét, a Korányi-kastélyt; és Széchenyi család „Kulipintyó”-ját.
A kikötő a hazai vitorlázás egyik fellegvára, a közepén lévő Galamb-sziget anyagát a tó kotrásából gyűjtötték össze. A 40 méter magas löszfal tetején futó Kelta sétányról csodás kilátás nyílik a szemközti Tihanyi-félszigetre, és ez az egyetlen hely, ahonnan a tó minkét medencéje látható. Itt találhatók a kelta vársánc maradványai is. Az 1994-ben átadott Bajor Gizi Közösségi Ház, a helyi rendezvények központja, itt kapott helyet a városi könyvtár is. Földvár a ’90-es évekre üdülőtelepből kisrégiós központtá fejlődött, s 1992-ben városi rangot kapott. 1994-ben Európa-díjat nyert a virágosításban, a tisztaságban és rendezettségben elért addigi eredményeiért, 1995-ben pedig a "Virágos Magyarországért" pályázaton lett megérdemelten I. helyezett.
A városba érkezők tájékoztatására a központban Tourinform iroda működik, ahol nemcsak a helyi, hanem a környékbeli szállásokról ,vendéglátásról, programokról, közlekedési és kirándulási lehetőségekről is információt kaphatnak.
A város teljes területén ingyenes a parkolás és a strandolás
Kerékpáros vonatkozású információ, hogy 2004-ben és 2005-ben innen indult az (akkor) legnagyobb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie egy-egy szakasza.
Tourinform 8623 Balatonföldvár, Petőfi u.1.
Tel: 06-84 / 540-220
E-mail: balatonfoldvar@tourinform.hu
www.balatonfoldvar.info.hu




