logo
blog single

Sikerrel zárult az Európai Mobilitási Hét Kőbányán

Szeptember 16. és 22. között a Kőbányai Torna Club szervezésében színes kerékpáros programok egész során vehetett részt a X. kerület apraja és nagyja.

Az Európai Mobilitási Hét 1998 óta minden évben igyekszik felhívni a figyelmet a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés fontosságára. A Kőbányai Torna Club és Kőbánya Önkormányzata közel egy évtizede elkötelezett támogatója a kezdeményezésnek, így a hét folyamán három kapcsolódó kerületi rendezvényt is lebonyolítottak.

Szeptember 17-én (kedden) reggel 7 és 9 óra között az év utolsó Bringás Reggelijére került sor.  A kerékpározás és az egészséges életmód népszerűsítését célzó rendezvénysorozatot a Magyar Kerékpárosklub hívta életre, melyhez 2018-ban csatlakozott a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló Kőbánya Bringa program. A Liget térnél a felhős, hűvös idő ellenére csaknem száz munkába vagy iskolába igyekvő kerékpáros juthatott péksüteményekhez, gyümölcsökhöz és italokhoz. A Kőbánya Bringa sátránál a kerület alpolgármestere, Radványi Gábor is tiszteletét tette.

Szeptember 20-án (pénteken) délelőtt a kerületi óvodák és általános iskolák tanulói vehettek részt az Iskolai és Óvodai Autómentes Napon. A Kőbányai Szabadidős- és Ifjúsági Központ (KÖSZI) előtt Mátrai Gábor, a kőbányai önkormányzat képviselője és sportért felelős bizottságának elnöke köszöntötte a fiatalokat. 

Az óvodások a helyszínen egy freestyle show-t tekintettek meg, az iskolások pedig nyeregbe pattantak, és szervezetten, útvonalbiztosítás mellett tekertek a Kőbányai BringArénához, ahol izgalmas programok egész sora várt rájuk. A diákok megismerkedhettek a pályakerékpározással, mountain bike versenyen tehették próbára magukat, BringaPárbajban mérhették össze erejüket, ügyességi játékokban (ügyességi pálya, szlalom, bringás kiszorító) tesztelhették gyakorlati tudásukat, illetve olyan témákban is elmélyülhettek, mint a defektjavítás, a KRESZ, az elsősegélynyújtás vagy a kőbányai helyismeret. A program freestyle show-val zárult. Összesen 11 kerületi iskola csaknem 150 diákja vett részt az eseményen.

Másnap, szeptember 21-én (szombaton) 10 és 15 óra között napsütötte idő várta az Autómentes Családi Nap résztvevőit az Óhegy Parkban. A hétvégi programot D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere nyitotta meg. Az ingyenes rendezvényen kerékpáros ügyességi pálya, szlalom, KRESZ totó, BringaPárbaj, holttérbemutató és a Kőbányai Bringás sátránál helyismereti túra várta a gyerekeket.

Az állomásokon a gyerekek tallérokat gyűjthettek, melyeket egy szerencsekerék megpörgetésével szóróajándékokra, arcfestésre, csillámtetoválásra vagy lufihajtogatásra válthattak be. A játékok teljesítésével a tombolasorsoláson is részt vehettek, melynek fődíjaként egy kerékpár is gazdára talált. A legfiatalabbak kismotorjaikkal és biciklijeikkel emellett egy rövid bringás felvonulást is teljesíthettek.

Mivel szeptember 21-e a takarítás világnapja is, az Óhegy Parkban az Autómentes Családi nappal egyidőben idén a Kőkert Kft. is megjelent a "Kőkert bemutatja" elnevezésű rendezvényével. Izgalmas aktivitások mellett (falmászás, kézműves foglalkozások, szerencsekerék stb.) az érdeklődők a Kőkert munkagépeit is megtekinthették és kipróbálhatták, melyekkel a X. kerület tisztaságát biztosítják nap mint nap. 

Az események fotói a Kőbánya Bringa Facebook-oldalán elérhetőek.

Back to top