logo
blog single

Sikeres őszi Bringás Reggeli Kőbányán

A Kőbánya Bringa projekt keretei közt 140 bringás részesülhetett frissítőben szeptember 13-án reggel, a Liget tér szomszédságában, a szezon harmadik Bringás Reggelijén.

A kerékpározás és az egészséges életmód népszerűsítését célző rendezvénysorozatot a Magyar Kerékpárosklub hívta életre, a Kőbányai Önkormányzat pedig évek óta lelkes támogatója. A program keretei közt a Kőbányai Torna Club munkatársai ezúttal is étellel és itallal várták a kerékpárral munkába és iskolába igyekvőket. Az érdeklődők szeptember 13-án (kedden), 7 és 9 óra között a Liget térnél, a kőbánya-alsói MÁV állomás mellett juthattak frissítőhöz. A kínálatban az ásványvíz és a különböző gyümölcslevek mellett kakaós csiga, banán, müzliszelet és pogácsa is helyet kapott. A napsütötte reggelen 140 kerékpáros állt meg a Kőbánya Bringa sátránál, hogy néhány finom falat és frissítő korty után folytathassa útját. A helyszínen tiszteletét tette és nyeregbe pattant Kőbánya polgármestere, D. Kovács Róbert Antal is.

Az év harmadik Bringás Reggelije az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat részeként valósult meg. A programsorozat szeptember 16-án, pénteken Iskolai és Óvódai Autómentes Nappal folytatódik, mely során a kőbányai oktatási intézmények tanulói különböző kerékpáros programokon vehetnek részt. Másnap, szeptember 17-én az Óhegy Parkban kerül sor a Családi Autómentes Napra: az ingyenes rendezvényen az érdeklődő gyerekek izgalmas játékokban vehetnek részt az ügyességi pályától a minimotoros futamig, ráadásul értékes ajándékokat is nyerhetnek. Emellett az eseményen nemes célt is támogathatnak az érkezők: a Kőbánya Bringás termékek becsületkassza alapú megvásárlásával az Újhegyi Uszoda előtti faültetéshez járulhatnak hozzá.

Back to top