logo
blog single

Bringások százait fogadta az őszi Tisza-tó

A McDonald’s BringaMánia® Tisza-tó Túra már második alkalommal mozgatta meg számtalan kerékpáros fantáziáját. A tiszafüredi rendezvényközpontban összegyűlt túrázókra ezúttal is magával ragadó bringás élmények vártak.

A rendező Vuelta Sportiroda az esemény névadó szponzorával karöltve, a McDonald’s BringaMánia® Tour de Balaton sikerességén felbuzdulva 2021-ben hívta életre őszi tókerülő túráját, melyre 2022. szeptember 22-én már másodszor került sor. A kezdetben hűvös, később azonban kiviruló szombati reggelen 93 százalékos részvételi arány mellett csaknem 1000 kerékpáros érkezett rajtra készen a tiszafüredi Morotva kerékpáros pihenőparkba. 

A túrázók ezúttal is két különböző távon indulhattak útnak: a Családi kör résztvevőire 35 kilométer várt Poroszlóig és vissza, a Tó-kör indulói pedig a teljes állóvizet megkerülve, 65 kilométer tekerés után érkezhettek meg a célba. Az útvonal ezúttal is magába foglalta a régió legjelentősebb turisztikai attrakcióit, köztük a 2021-ben Az év kerékpárútja címet elnyerő, Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpáros hidat, a Tisza-tavi Ökocentrumot, a sarudi Élményfalut, a kiskörei kilátót, illetve az országban példátlan konstrukciónak számító hallépcsőt is.

A rendezvényközpontban pénteken négy és hét óra között, illetve szombat reggel is lehetőség nyílt a rajtcsomagok átvételére: a nevezők pólóval, kulacsokkal, tornazsákkal, célba érkezéskor pedig éremmel gazdagodhattak. Az első rajtolók 9:30-kor vághattak neki a családi távnak, majd a startok sorát a Tó-körös indulások folytatták. A túrázók Sarudon, Abádszalókon és Tiszafüreden is frissítő kortyokhoz és falatokhoz juthattak, miközben napsütötte időben csodálhatták meg a Tisza-tó természeti és kulturális csodáit.

A Morotva kerékpáros pihenőparkban a visszaérkezőkre helyszíni programok egész sora várt a Kellys kerékpárok tesztelésétől, a kerékpáros ügyességi pályákon és a kineziotape-es kezelésen át a KRESZ-totós játékig. A két délutáni sorsoláson a résztvevők értékes ajándékokat nyerhettek a McDonald’s BringaMánia®, a Kellys és az 575 felajánlásából, a fődíj győztese pedig egy Bianchi kerékpárt is hazavihetett a Bringaland támogatásának köszönhetően. A sorsolások előtt a GizmoSport freestyle show-val szórakoztatta a közönséget. A helyszínen a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány sátránál színezősarokkal várták a legkisebbeket. A kiállítók sorát a Kellys, az Eisberg és az Ötpróba sátrai gazdagították, a rendezvény logisztikai partnereként pedig a Hertz Autókölcsönző járult hozzá a rendezvény sikerességéhez.

Back to top