logo
blog single

Elkészült Magyarország első fedett kerékpáros pályája!

A Kőbányai BringAréna egy bemutató versenyekkel egybekötött sajtórendezvénnyel mutatkozott be a közönség előtt. A sátorfedésű velodrom hazánkban egyedülálló létesítmény, sőt a környező országok sportolói számára is vonzó lehet.

Három évnyi tervezés, engedélyeztetés és egy éves építkezés után 2022. december 11-én első alkalommal tárta ki kapuit a Kőbányai BringAréna. A Sportligetben, a Hangár utcában a 4500 m2 alapterületű, fémszerkezetű sátor alatt egy, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált kerékpáros fapálya dübörög a kerekek alatt – amely az első az országban. 

A vasárnapi átadóünnepség egy rövid cyclo-cross versennyel kezdődött, melynek mezőnye a Kőbányai BringAréna küzdőteréről indult, és a befutó után a csarnokba tért vissza. A versenynek köszönhetően számos budapesti és vidéki egyesület is képviseltette magát az ünnepi programon. A saras, vizes Sportligetben, a tucatnyinál is több egyesületből érkező versenyzők között a férfiaknál Takács Zsombor (Superior Racing Team), a nők között Szekeres Viktória (KTM – Team Hungary) diadalmaskodott. Díjátadójuk után a hivatalos csarnokavatási ceremónia vette kezdetét.

Beszéde elején a Vuelta Sportiroda ügyvezető igazgatója, Eisenkrammer Károly a Giro d’Italia és Tour de France-győztes, világbajnok ír kerékpáros legendát, Stephen Roche-ot köszöntötte, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a létesítmény kialakításában. Kiemelte, hogy a világszínvonalú fapálya szinte semmiben sem különbözik a müncheni fapályától, melyen 2022-ben a pályakerékpáros Európa-bajnokságot rendezték, és amelyet szintén a német Velotrack épített. 

„Ünnepelni jöttünk össze, és ebben az évben a kerékpározás tükrében van mit ünnepelni” – kezdte beszédét Révész Máriusz, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára, aki kitért a 2022-es év csodálatos kerékpáros sikereire: a Giro d’Italia magyarországi rajtjára, a Tour de Hongrie ProSeries szintlépésére, illetve az Epronex kontinentális csapattá emelkedésére is. Hozzátette: 126 évvel a Millenáris felavatása után hazánk új kerékpáros fapályája nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy „Magyarország egy kicsit aktívabb legyen”.

A versenysport, a tömegsport és a kerékpáros oktatás hármasságának fontosságára hívta fel a figyelmet Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára. A pálya burkolatából készült emlékplakettek kapcsán – melyekkel minden résztvevő gazdagodhatott – kiemelte: ahogy a pálya, úgy az ezt támogató és létrehozó rendszer is ilyen apró mozaikok összességéből áll össze. Örömét fejezte ki emellett, hogy az új nemzeti versenysport-fejlesztési programban a kerékpársport nagyot lépett előre.

Dr. Princzinger Péter a csarnokban rejlő óriási potenciálról és a fejlesztési folyamatokról beszélt. „Ahhoz, hogy a sportág fejlődni tudjon, úgy kell működnünk, mint egy kerékpáros mezőnynek. Elindul 170 versenyző egy rajtban, és 150-200 kilométeren keresztül 45-50 km/órás sebességgel halad. Erre egyedül egyikük sem lenne képes. Mindig kell, hogy legyen valaki, aki töri a szelet a többieknek, és kell valaki, aki később átveszi a stafétát. (…) Rengeteg ember közös munkája és összefogása kell ahhoz, hogy egy ilyen siker megvalósuljon” – mondta a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság részéről a főtitkár, Berzai Zsolt rendőr alezredes emlékezett meg néhány szóval a csarnokról, és a közlekedésre nevelésben betöltött potenciális szerepéről. „A közúti közlekedés is egy olyan társasjáték, melynek a szabályai garantálják, hogy mindenki hazaérjen. (…) A közlekedésre nevelésről vallom, hogy kisgyermekkorban kell kezdeni – ebben kiemelkedően fontos lehet ez a létesítmény” – jegyezte meg.

„Kőbánya ma ismét egy csodát kap” – kezdte mondandóját D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, aki a gyermekek szemszögére igyekezett rávilágítani. Mindannyiunk legféltettebb emlékei között van a pillanat, amikor a gyerekünk megtanul kétkeréken biciklizni. De aggódva keressük azt a helyet, ahol tovább fejlődhet a tudása - ehhez pedig keresve sem találhatnánk jobb helyet a Kőbányai BringArénánál. Menyhárt Sándor, a kőbányai Szent László Általános Iskola igazgatója hozzátette: „a 21. század gyerekei különösen szeretik az érdekes, extrém dolgokat” – ezeket az igényeket a fapálya maximálisan kielégítheti. Egyben ígértet is tett, hogy a maga részéről idehozza az iskolája gyerekeit a KRESZ pályára, és erre biztat más pedagógusokat is.

A vendégek a BringAréna küzdőterén található KRESZ pályát is megtekintették. A csarnokot üzemeltető Vuelta Kft. működése során mindig is kiemelt szerepet kapott a közlekedésre nevelés, a kerékpáros közlekedésbiztonság. Mostantól állandó otthont kap a BringaSuli, ahol gyerekek és pedagógusok vehetnek részt gyakorlati foglalkozásokon. A KRESZ és ügyességi pálya rejtelmeibe a BringaSuli projekt vezetője, Abelovszky Tamás avatta be a résztvevőket. Abelovszky kiemelte: a 2004 óta működő programsorozat az utóbbi öt évben 1500 pedagógus továbbképzéséhez járult hozza, a számukra átadott tudást pedig a jövő generációi kamatoztathatják.

A szalagátvágást követően a résztvevők együtt köszöntötték Magyarország két kiemelkedő eredményt elért pályakerékpárosát, akik visszavonulásuk óta is aktívan részt vesznek a sportéletben. A címzetes olimpiai bajnok Somogyi Miklós (1984, Moszkva) jelenleg a Központi Sportiskola kerékpáros szakosztályát vezeti, míg az olimpiai ötödik helyezett (2000, Sydney) Szabolcsi Szilvia a gyorskorcsolya sportágban edzősködik, de alig várta már, hogy megnyíljon a kőbányai velodrom, ahol kisgyerekekkel szerettetheti meg a kerékpáros pálya szakágat. A fapálya célegyenesét és ellenegyesét a két legendáról nevezték el – az ünnepélyes ceremóniát heves tapsvihar fogadta.

A rendezvény Magyarország történetének első fapályás versenyeivel zárult. A bemutató sprintversenyben elismert nemzetközi versenyzők csaptak össze: a 200 méteres magyar csúcstartó, Világkupa ötödik helyezett Szalontay Sándor ellenfelei az U23-as Európa-bajnok cseh Martin Čechman, korosztályos világbajnoki ezüstérmes, hatszoros országos bajnok honfitársa, Jakub Malasek, illetve két székelyföldi kerékpáros, az egyaránt román bajnok Szász Dávid Ferenc és Szabó Norbert voltak. A kvalifikációs időfutam során Szalontay bizonyult a leggyorsabbnak, a hideg időjárásban is kiemelkedő, 10,4 másodperces idejével, majd a döntőben Szabó ellen is sikerrel vette a megmérettetést, így ő győzött hazánk első fapályás sprintversenyén.

A sprinterek futamai mellett sor került egy mezőnyversenyre is. A magyar és román válogatott kerékpárosok scratch versenyét az Epronex Cycling Team versenyzője, Drijver Bertold nyerte, körelőnnyel.

 

A Kőbányai BringArénáról

A csarnokot nagyrészt állami támogatásból a Vuelta Kft. építtette. A terveket Szeghi Gábor (Szeghi Studio Kft.) készítette, több szakági tervező bevonásával - a vízelvezetéstől a statikán át az elektromos és tűzjelző hálózatig. Már a hatalmas, 50x100 méteres alapterületű és 14 méter magas ponyvacsarnok látványa is egyediséget sugall, de a tartalom még különlegesebb: a német Velotrack által tervezett és kivitelezett 200 méteres fapálya lélegzetelállító szerkezet. A 2021 őszén történt első kapavágástól az átadásig a generálkivitelező Graboplan Industrie Kft. munkájának köszönhetően ölthetett testet a létesítmény. A munkafolyamatok számos alvállalkozó bevonását igényelték, a Balázs Building Kft. földalatti munkáktól a biztonsági hálók rögzítéséig sok folyamatban vett részt. A csarnokba az egyedi tervezésű világítás lehel életet, amelyet az Electricbau tervezett és az S-C Vill Kft kivitelezett. Az előkészületekben és az engedélyezési eljárás során sok szervezet és szakember dolgozott, a Kőbányai Polgármesteri Hivatal és más hatóságok kérései, javaslatai mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csarnok elnyerje a végső formáját, és a sok kompromisszum ellenére is egy kiváló létesítmény jöhetett létre a Sportligetben. A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) szakemberei folyamatosan ellenőrizték a munkálatokat, sőt, az állami támogatások folyósításában és a közbeszerzési eljárás lebonyolításában is nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be.

A projekt teljes költsége 812 millió forint, melynek nagy részét a Magyar Állam biztosította a Magyar Kerékpáros Szövetség 369 millió forintos infrastruktúrafejlesztési támogatása, illetve 337 millió forint célzott állami támogatás révén. A Kőbányai Önkormányzat ez építési telek húsz évre történő biztosítása mellett 16 millió forinttal járult hozzá a kivitelezéshez, amelyet a beruházó Vuelta Kft. 90 millió forint saját forrást rakott hozzá.

A 200 méteres, Velotrack által építtetett fapálya maximális dőlésszöge 50,3 fokos, amely meredekebb pályák közé sorolja a Kőbányai BringArénát, ezáltal lehetővé téve a lehető legnagyobb sebességet a kanyarokban. A Világkupa 5. helyezett sprinter, Szalontay Sándor (aki kőbányai csapattársával, Csengői Bálinttal együtt elsőként gurulhatott pályára az új velodromban) elmondása szerint az optimális haladási sebesség a körön 25 és 80 km/óra közé tehető. A fapálya szélessége hat méter, a lelátó befogadóképessége 100 fő. A pálya közepén levő 1500 m2-es küzdőtér a KRESZ oktatás mellett további sportágak fogadására is alkalmas lehet – egyedül a hőszigetelés és a fűtés hiánya szab határokat. Az üzemeltető Vuelta Kft. tervei között szerepel, hogy a csarnok szigetelt burkolatot kapjon, így a BringAréna fűtése is megoldhatóvá váljon. A biztonsági előírások miatt az épület maximális kapacitása 150 fő.

A csarnok a versenysport és a közlekedésre nevelés területén is meghatározó intézmény. Amellett, hogy profi és amatőr kerékpárosok részére biztosít edzéslehetőséget, kisebb országos és nemzetközi kerékpárversenyek lebonyolítására is alkalmas. A 200 méteres fapálya rövidsége miatt tökéletesen alkalmas az utánpótlásnevelésre, hiszen a gyorsabb és rövidebb körökön edződött fiatalok könnyebben érvényesíthetik tapasztalataikat a hosszabb, 250 méteres világbajnoki és olimpiai pályákon. A világon már leginkább ilyen, 200 méteres pályák épülnek, amelynek az építési és üzemeltetési költsége jóval kedvezőbb, mint egy 250 méteres pályáé. Az építés és átadás hírére a környező országok pályaversenyzői is felfigyeltek, és várhatóan több szlovák, cseh romániai és lengyel sportoló is megjelenik majd a Kőbányai BringArénában a következő években edzőtáborozás során vagy akár versenyeken. A biztonságos kerékpáros közlekedés elméleti és gyakorlati oktatásának egyaránt helyszíne lesz a Kőbányai BringAréna. A csarnokban található kerékpáros ügyességi és KRESZ pálya pedagógus-továbbképzések és iskolai oktatások során is egyaránt alkalmazható. 

Back to top