logo
blog single

Családi Autómentes Napot rendeztek Kőbányán

Az Európai Mobilitási Hét programsorozat keretei közt 2023-ban is megrendezésre került a Családi Autómentes Nap Kőbányán, mely több mint százötven családnak szolgált maradandó bringás élménnyel.

Szeptember 16-án (szombaton) 13 órától a kőbányai Óhegy Parkban játékos programok egész sora várt a helyszínre látogató kicsikre és nagyokra. A Családi Autómentes Napon a gyerekek a gyakorlatban is tesztelhették kerékpáros tudásukat az ügyességi pályán vagy épp szlalomban, de egymással is megküzdhettek a bringapárbajban, illetve a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum támogatásának köszönhetően a buszok holtterével is megismerkedhettek. Emellett KRESZ-totót is kitölthettek a helyszínen, ráadásul egy nyomozós helyismereti játékban is részt vehettek. A 2023-as Európai Mobilitási Hét kiemelt témája a környezettudatosság és az energiatakarékosság, ennek megfelelően az esemény látogatói idén egy, a témával foglalkozó kvízben is próbára tehették magukat. Minden említett állomáson a résztvevők pecséteket gyűjthettek, melyek segítségével sorsoláson vehettek részt – a kerékpáros kiegészítők és gyerekjátékok mellett a fődíj győztese egy biciklivel is gazdagodott. A helyszínen egy kismotoros futamot is rendeztek, ahol a legapróbbak is megmérethették magukat.

Az Óhegy Parkban emellett jótékonysági gyűjtés is zajlott. Akárcsak 2022-ben, a Kőbánya Bringa, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton és Tisza-tó Túra, a Mátra Maraton vagy a Tour de Hongrie pólóinak, kulacsainak, tornazsákjainak lelkiismeret alapú, becsületkasszás megvásárlásával az érdeklődők egy kőbányai faültetéshez járulhattak hozzá.

Az Európai Mobilitási Hét, illetve a programsorozat részeként megrendezésre kerülő Autómentes Nap 1998 óta minden évben igyekszik felhívni a figyelmet a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés fontosságára. A Családi Autómentes Nap lebonyolításáért felelős Vuelta Sportiroda és a Kőbányai Önkormányzat hosszú évek óta elkötelezett támogatója a kezdeményezésnek. A kerületi programok sorozata ennek megfelelően nem ért még véget: a sor szeptember 22-én (pénteken) az Iskolai Autómentes Nappal folytatódik.

Back to top